Real Madrid: Kaká cáfolta, hogy már nem játszhat a megfelelő szinten

Saját bevallása szerint sokba került" a formába lendülés Kakának, a Real Madrid brazil labdarúgójának, aki ágyéksérülés miatt másfél hónapig nem játszhatott.

Ezeket se hagyja ki!

Doppingügyek itthon és az olimpián

A B próba is igazolta, hogy doppingolt Kornelia Marek lengyel sífutó, akinek vancouveri olimpián vett mintájában eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak. Két magyar jégkorongozó is megbukott.

Keddi sporteredmények

A Debrecen idegenben két góllal legyőzte a Videotont a labdarúgó Ligakupa középdöntőjének 4. fordulójában. A Los Angeles Lakers a washingtoniak elleni megszakítás nélkül kilencedik diadalával megerősítette vezető helyét az NBA Nyugati Főcsoportjában.

Federer leszerepelt Indian Wellsben

A világelső svájci Roger Federer roppant kínos vereséget szenvedett az Indian Wellsben zajló keménypályás tenisztorna harmadik fordulójában.

BL: Mourinho szerint majdnem tökéletes volt az Internazionale

A Chelsea elleni, kettős győzelemmel kivívott BL-továbbjutás után érthetően elégedetten értékelte a nyolcaddöntőt José Mourinho, az Internazionale edzője, aki szerint majdnem tökéletesen játszott csapata.

NBA: James tripla duplával vezette győzelemre a Cavalierst

LeBron James ebben az idényben negyedszer ért el tripla duplát: 29 pontot és 12 lepattanót szerzett, valamint 12 asszisztot adott a Cleveland Cavaliers Detroit Pistons ellen 113?101-re megnyert mérkőzésén az NBA alapszakaszának 136. játéknapján.

BL: a CSZKA edzője úgy véli, a sevillai siker után minden lehetséges

Örömittasan nyilatkozott a Sevilla elleni idegenbeli siker (2?1) és meglepő BL-továbbjutás után Leonyid Szluckij, a CSZKA Moszkva trénere.

A MOL 2010-ben is támogatja Talmácsit

A Milan is indul a Puskás Suzuki Kupán

Harmadszor is Felcsúton és Székesfehérváron rendezik megy a rangos utánpótlás futballtornát.

Ligakupa: Nyert a Debrecen Székesfehérváron

A Debrecen 2-0-ra verte a Videoton a Ligakupa középdöntőjének 4. fordulójában.

9 perc alatt 45 milliót nyert a pókerzseni

Tom Dwan egy éve párbajozik Patrik Antoniussal, hétfőn 61 leosztás alatt 230 ezer dollárt keresett.

A Sopron nyerte a női kosárbajnokság rangadóját

A címvédő 15 ponttal győzött Pécsen.

Döntetlen az FTC-Haladás a Ligakupában

Almási nyert, Berkes remizett a sakk Eb-n

A nőknél Schneider Veronika győzött, Hoang Thanh Trang és Papp Petra remizett.

Contador és Armstrong Korzikán csap össze

A tour de France előtt a korzikai Criterium International versenyen találkozik a két kerékpáros.

Szerdai eredmények: Federer kiesett

A világelső Roger Federer a 3. fordulóban búcsúzott az Indian Well-i tornán. A svájcit a ciprusi Markosz Bagdatisz múlta felül szoros csatában.

A Real Madrid leigazolná Gerrardot

Az anyagi gondokkal küszködő Liverpool kénytelen eladni a 30 éves középpályást.

Portugália: hajrában lőtt találattal győzött a Porto, nyert a Braga is

Az uruguayi Cristian Rodríguez 86. percben szerzett találatával nyerte meg az Académica elleni mérkőzését a portugál labdarúgó-bajnokságban a Porto együttese. A kék-fehérek továbbra is a harmadik helyen állnak a táblázaton.

Tenisz: Szávay Ágnes három szettben kikapott Suárez Navarrótól

A 27. helyen kiemelt Szávay Ágnes három szettben kikapott a spanyol Carla Suárez Navarrótól az Indian Wellsben zajló WTA-torna 3. fordulójában.

Futsal NB I: 13 gólt rúgott a Győr a Fradinak, nyert a Cső-Montage

A futsal NB I 17. fordulójában nem történt meglepetés: a listavezető Duna Takarék ETO 13?4-re győzött a Ferencváros ellen, míg a 3. helyen álló Cső-Montage is Szeentesen nyert 2?1-re. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a második Berettyóújfalu megver

Schumacher elégedett

A három év szünet után visszatér Michael Schumacher az őt ért kritikák ellenére büszke arra, hogy hatodikként zárt az idénynyitó Bahreini Nagydíjon.

Fizetnek az elhunyt szánkós családjának

Kártalanítják a vancouveri téli olimpia szervezői halálos balesetet szenvedett grúz Nodar Kumaritasvili családját.

Három város jelentkezett a 2018-as téli olimpiára

München, a dél-koreai Pjongcsang és a franciaországi Annecy is rendezne, döntés 2011. július 6-án.

Az UEFA dönt az angolok Eb-selejtezőcsoportjában

Wales, Anglia, Svájc, Bulgária és Montenegro nem tudott dönteni a meccsek időpontjáról, sorsolás jön.

Egy kapusa maradt a Juventusnak

Buffon után Manninger is kidőlt, a klub csak a 39 éves Chiamentire számíthat.

Egy kapusa maradt a Juventusnak

Buffon után Manninger is kidőlt, a klub csak a 39 éves Chiamentire számíthat.

Félpályáról lőtt csodagólt a brazil csatár

Két kivételes gól is volt a brazil bajnokságban, Roberto Carlos bal lába még mindig életveszélyes.

Beckhamet megműtötték

A Milan középpályásának Achillese szakadt, az operáció sikerült, az angol szerdán elhagyhatja a kórházat.

Az Eger 3 góllal verte a Vasast a pólóbajnokságban

Vogts 100 ezer euróra perli a nigériai futballszövetséget

Berti Vogts, aki 2007-2008-ban volt Nigéria szövetségi kapitánya, elmaradt fizetése miatt ment bíróságra.

Két hónap múlva indul az atléták Gyémánt Ligája

A fedettpályás vb helyszínén, Dohában rendezik a 2010-es sorozat első versenyét.

Változtatni kell, hogy izgalmasabb legyen a show

A Bahreini Nagydíjjal kezdetét vette a 2010-es Formula-1-es idény, melytől azt várták a szakértők és a rajongók, hogy a változtatások révén még izgalmasabb lesz a verseny. Az első futam tapasztalatai azonban nem igazolták a várakozásokat, ezt erősítet

Mai nap

2010/03/18 16:48:04 Sándor, Ede, Cirill napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com