A magyarországi kulturális tevékenység egyelőre nem mutat válságjeleket, a leginkább előtérben álló fesztiválok sikeresek voltak, és nem zuhantak össze a színházak, a könyvkiadók, illetve az "új kultúra" termékeinek előállítói által szőtt tervek sem - mon
Fizetésük elmaradása miatt munkaidejük befejezte előtt elhagyták a magyar pavilont a sanghaji expón a kínai műszaki dolgozók és a takarítók, de a biztonsági személyzetet sikerült a pavilonvezetésnek visszatartania - tudta meg az MTI Sanghajból szerdán. A
Meghalt Mike Edwards, az Electric Light Orchestra (ELO) zenekar egykori csellósa; a 62 éves zenész autójára egy hatalmas szénabála zuhant rá a délnyugat-angliai Devon megyében.
A mai napig nem adta át a sanghaji expón való magyar megjelenés lebonyolításával megbízott Genexpo 2010 Hungary Kft. a tételes elszámolás lefolytatásához szükséges eredeti dokumentumokat, a másolatok között pedig több irat felismerhetetlen és azonosíthata
A Sárba tiport Orfeusz című, spanyol-magyar koprodukcióban készült előadást ezen a héten csütörtökön, pénteken és szombaton tekinthetik meg az érdeklődők a Budapesti Kamaraszínház Tivolijában. Közreműködik a Balázs Elemér Trió.
Horváth Ádám operaénekes lesz a miniszteri biztos a Magyar Állami Operaházban, kinevezése fél évre szól - jelentette be Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a dalszínház hétfői évadnyitó társulati ülésén.
? Uram, ne hagyja abba, játsszon még! Így kérlelte egy nyugdíjas férfi a 78 éves Reményi Ferencet, aki Pécsett, a Kossuth tér közepére kiállított zongorán Gershwin Summertime-jával koronázta meg főképp dzsessz örökzöldekre épített, tízperces koncertjét. A
Elmegyek? Hányszor énekelte el ezt Máté Péter, jellegzetes hangján, és sajnos túl korán valóra is vált a dal. Nagyon messze ment, nagyon fiatalon. 37 évet élt mindössze. Rá emlékezünk. [Dátum: 2010.09.09. 06:00]
Idén először hirdetjük meg a legnépszerűbb zenei blog versenyünket. [Dátum: 2010.09.08. 18:16]
A közszolgálaticsatorna a Magyar Dal Hetével csatlakozik a Magyar Dal Napjához. [Dátum: 2010.09.08. 17:48]
Októberben végre Magyarországon is mindenki számára elérhetővé válnak a világ nyugati részén már meghonosodott, és neves sztárok által sikerrel alkalmazott énektechnikai módszerek. [Dátum: 2010.09.08. 14:00]
A nap külföldi dala rovatba nem magyar zenekarok, zenészek muzsikái kerülhetnek be. Ma Taio Cruz és Ludacris új "kisfilmes" remekét mutatjuk be. [Dátum: 2010.09.08. 11:00]
A nap magyar dala rovatba hazai zenekarok, zenészek muzsikái kerülhetnek be. [Dátum: 2010.09.08. 10:00]
A zenei oktatás mellett angol nyelven is tanítják majd azokat a tehetséges fiatalokat, akik felvételt nyernek a több mint 800 millió forintos beruházásból Felsőörsön épülő zenei tehetséggondozó központba, és szakkollégiumba - olvasható a prae.hu-n. [Dátu
Nyilvános próbák, villámrandi színészekkel, szövegösszemozgó próba, beszélgetések, koncertek, sportfoglalkozás és jelmezpróba színesítik többek között a Nemzeti Színház idei nyílt napjának programját.
Utassy József Kossuth-díjas költő hosszú betegség után augusztus 27-én, 69 évesen hunyt el. Negyvenévnyi pályafutása alatt csaknem harminc kötete jelent meg. Ma temették a Zala megyei Rédicsen, ahol utolsó öt évét töltötte.
A múlt hétvégén rendezték meg a IV. Zsindelyes Pálinkafesztivált Érpatakon. A rendezvény sztárvendége, a Magna Cum Laude nemcsak a jó hangulatú koncert miatt lépett színpadra. A névadó házigazda főzde egy névre szóló oklevéllel és emlékéremmel ismerte el
Amatőr hobbifestőnek nevezték a koppenhágai kritikusok Bob Dylan, az egyik legnagyobb hatású amerikai zenészt, akinek a hét végén nyílt kiállítása a dán főváros legnagyobb művészeti múzeumában.
Tévéfilm készül Kazinczy Ferenc Botcsinálta doktor című népszínművéből Borsod-Abaúj-Zemplénben, a forgatás Károlyfalván, Sárospatakon, Erdőbényén, Makkoshotykán zajlik - írta kedden az Észak-Magyarország.
William Shakespeare arcát rekonstruálták háromdimenziós komputertechnológiával halotti maszkja alapján brit tudósok, akik szerint ez a nagy angol drámaíró első valósághű portréja.
Mike Edwards, az Electric Light Orchestra egyik alapítótagja egy 600 kilógrammos szénabála áldozata lett. [Dátum: 2010.09.08. 05:00]
Minden kategóriában három (szavazategyenlőség esetén több) jelölt van, a végeredményt a szeptember 26-án 20 órakor, a Budapest Bábszínházban megrendezett gálán ismertetik a közönséggel.
Kötetlen beszélgetésre és dedikálásra hívja nézőit a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata. A teátrum szándéka élőbbé és közvetlenebbé tenni a kapcsolatot a közönséggel.
2010. szeptember 10. és 12. között kerül sor a Józsefvárosi Napok rendezvénysorozatra, a Bárka Színház és az Orczy Park szervezésében - nemcsak józsefvárosiaknak. Kultúra, játék, sport, olvasás és szórakozás - mindenkit szeretettel vár Józsefváros!
Vass Lajos segítséget kért az Erkel Színház sorsának rendezéséhez.
Nem szerencsés név a "Szkeptikusok társasága", hiszen a szkepticizmus, ez a görög filozófiai irányzat azt vallotta, hogy a valóság biztos és objektív megismerése lehetetlen.
Nagy alakjától búcsúzik a magyar hírlapírás. Nyolcvanhét esztendős korában tegnap elhunyt Bajor Nagy Ernő, Pulitzer emlékdíjas újságíró, aki életében több jelentős kitüntetést kapott, de igazi nagy rangja szakmai elismertsége volt.
Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) restaurálják a nagyváradi színház felújításakor előkerült "időkapszulát", melyet a színház 1900. október 15-i avatásakor helyeztek [...]
A pécsi származású ifj. Katona Tamás gitáros a 2000-es évek elején új színt hozott, és friss vért ömlesztett a hazai blues-életbe. Sok emlékezetes koncertet idézhetünk fel, amelyeken korát meghazudtoló autentikus előadásmódjával, rendkívüli erőt sugárzó e