Szigorítják a fegyvertartás szabályait

Hároméves sportlövői tevékenységhez, illetve pszichológiai vizsgálathoz kötik az engedélyt.

Ezeket se hagyja ki!

Bontják a 4-es metró gerendáit

A Baross téri állomás felett légkalapáccsal estek neki a munkások zárófödém feletti bordázatnak.

Hannoveri villamosokat vesz a BKV

Tizenhat hannoveri villamost vásárol a BKV az idei évre kapott 10 milliárd forintos tőkepótló támogatás egy részéből. A tömegközlekedési társaság 160 millió forintot költ a használt járművekre, amelyekkel az elöregedett Ganz villamosokat váltja ki. A szer

Sztárokkal a pincétől a padlásig

Ismét nyílt nappal ünnepli az évadkezdést a fővárosi Vígszínház. Eszenyi Enikő, a teátrum igazgatója elmondta: a szombati Vígnapon bárki bebarangolhatja a színházat a pincétől a padlásig, ismert színművészek kalauzolásában. Az évad a kulturális sokszínűsé

Huszti nyílt levélben szólt be

Nem szimpatikus a légkör, ami a csapat körül kialakult, nem tetszik az út, amelyen járunk - áll a moldávok elleni Eb-selejtező után a válogatottságot lemondó Huszti Szabolcs közleményében. A magyar szélső nyílt levélben beszél döntése hátteréről és a nemz

Londoni elemzők: "fontos fordulat a magyar költségvetési retorikában"

"Fontos fordulat" történt a magyar költségvetési kommunikációban azzal, hogy a kormány bejelentette elkötelezettségét a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatti jövő évi államháztartási hiánycél mellett, de az elmúlt hónapok retorikája alapján egyelőre i

Mesterházy azt ígérte, megvédik jelöltjeiket a rágalmazásoktól

Az MSZP elnöke azt ígérte a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) tagjainak és rajtuk keresztül valamennyi jelöltjüknek, hogy meg fogják védeni őket a rágalmazásoktól.

Novemberben folytatódik a kesznyéteni férfi büntetőpere

A kertjét árammal védő kesznyéteni férfi büntetőpere november 16-án folytatódik - hangzott el a csütörtöki tárgyalási napon, amelyet előbb Miskolcon, a Borsod megyei bíróságon, majd a kesznyéteni helyszínen tartottak.

A szüretelőket is ellenőrzi az APEH

A szüret közeledtével fokozottan figyel a szőlőszedők foglalkoztatására az APEH.

A Jobbik nem támogat szocialistákat

A Jobbik szóvivője cáfolta, hogy pártja a négy éve az MSZP és az SZDSZ közös jelöltjeként megválasztott polgármestert támogatná Szikszón az önkormányzati választáson. Dúró Dóra azt is elmondta: feljelentést tettek az LMP kampányfőnökének keddi, választási

Négyszer akkora Pécs ingatlanvagyona, mint hitték

Pécs lényegesen értékesebb ingatlanvagyonnal rendelkezik, mint amiről korábban tudni lehetett - derült ki a pécsi vagyonkezelő, a Pécs Holding Zrt. teljes ingatlanvagyonát átvizsgáló friss felmérésből.

A szakszervezetek sürgetik az érdekegyeztetést

Egyetlen mondatban válaszolt a hat szakszervezeti konföderáció nevében a LIGA, mint az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói oldalának soros elnöke Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár augusztus végi levelére: a válaszlevélben fo

Sukoró: további gyanúsítottak?

Nem állt le a nyomozás a Sukoró-ügyben azzal, hogy őrizetbe vették az MNV volt vezetőjét és értékesítési igazgatóját - írja ügyészségi forrásai alapján a Magyar Nemzet, mely szerint bővülhet a gyanúsítottak köre is

Külföldre csorgatnak a hotelhajók

A turisztikai szakma nagy fájdalma, hogy magyar kézben nincs egyetlen szállodahajó sem - írja a Magyar Nemzet

Akár fel is mondhatják az előnytelen PPP-szerződéseket

Nem a gazdaságosság és a hatékonyság motiválta a PPP-beruházásokat, az állam érdekei háttérbe szorultak a magánérdekekkel szemben - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló á

Tömeges gyógyszermérgezés egy diákotthonban

Kilenc fiatalt szállítottak kórházba Zala megyében

Reneszánszukat élik a rádiók

A lakosság 90 százaléka hallgatja valamelyik országos rádióadót, melyek ugyanakkor alig részesülnek a reklámtortából, ráadásul mind kisebb szeletet hasítanak abból ki - írja a Népszabadság

Tátrai közpénzellenőrző családba házasodott

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal volt elnöke az MNV Zrt. volt vezérigazgatója, Tátrai Miklós gyermekének a nagymamája - állítja a Magyar Hírlap

Zlinszky: be is kell tartatni az új alkotmányt

Olyan alkotmányt kell készíteni, amelyet azután nem kell állandóan módosítgatni - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában a volt alkotmányjogász

Frontális ütközés az 54-esen

Két autó frontálisan ütközött az 54-es úton Kecel és Császártöltés között. Az egyik sofőr meghalt, a másik életveszélyesen megsérült

Orbán Viktorék elutaztak

Háromnapos frakcióülést tart a Fidesz- KDNP Tapolcán. Az ülésre a résztvevők egy része már szerdán este megérkezett a Veszprém megyei városba.

Bajban a gárda volt főkapitánya

Bíróság elé áll Kiss Róbert, a Magyar Gárda volt főkapitánya, miután vádat emeltek ellene hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntette és egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt - tudta meg a Népszava a Fővárosi Főügyészségtől.

Hibázott a gyámhivatal a kitoloncolásoknál

Az alkotmányt és több nemzetközi jogi követelményt is megsértett a gyámhivatal, amikor Magyarországon született külföldi állampolgárságú gyerekeket toloncolt ki az országból. Ezt állapította meg az ombudsman vizsgálata azután, hogy gyermekvédő szervezetek

Lesz még idén 23 fok!

Péntekig még marad a borongós őszies idő, de a hétvégére javulás várható.

Hoffmann Rózsa: az iskola nem szolgáltató intézmény

Hoffmann Rózsa szerint az elmúlt nyolc év oktatáspolitikájának egyik legnagyobb hibája az volt, hogy az iskolát szolgáltató intézménynek tekintette és annak nyilvánította.

Van, ahol még nem csengettek be

Hét iskolában kezdődött, illetve kezdődik szeptember 1-jénél később a tanév Baranya megyében, mivel az iskolák felújításával nem végeztek időben. A legtöbb helyen későn kezdtek neki a munkáknak, ezért nem lettek kész határidőre.

Zsinórban veszti el a pereket a BKV

A BKV szerint a magas végkielégítések jó erkölcsbe ütköztek ? a bíróság nem így látja.

Elmarad az Orbán-Tarlós találkozó

Tarlós Budapestet érintő törvénycsomagjáról csak a választások után egyeztetnek.

Szijjártó: Az állami cégeknél is kevesebb lesz a fizetés (+videó)

Az állami cégek vezetőire azért nem vonatkozik a kétmilliós plafon, mert egyrészt ők a versenynek is ki vannak téve, másrészt pedig ők is áttértek a bértömeg-gazdálkodásra, így 10-15 százalékkal kevesebb pénzt oszthatnak szét ? jelentette ki Szijjártó Pét

Orbán optimista, Garaba pesszimista

A volt honvédos válogatott fideszes jelölt Zuglóban, civilben egy rejtélyes kft.-t vezet.

Romagyilkosságok: benyújtották a vádiratot

Az ügyészség szerint K. Árpád és társai hat embert megöltek, ötöt megsebesítettek.

Ötletbörzére hívják az időseket

Újabb levelező tagozatot indított a kormány, a szociális partnerek után a nyugdíjasokat szólítja meg ebben a formában. A visszaküldött válaszokat értékelik, és ezek alapján alakítják a szociális biztonságot és a nyugdíjasok életkörülményeit befolyásoló in

Mai nap

2010/09/10 7:45:13 Nikolett, Hunor, Miklós napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com