Dúl a rádiósháború

Budapest ? Nincs béke a két újonnan alakult kereskedelmi rádió között.

Ezeket se hagyja ki!

Britney Spears nem reagált testőre minden vádjára

Arra, hogy a testőrt szexuális zaklatta-e Spears, nem tértek ki a honlapon közzé tett közleményben.

Lesz-e Wayne Rooney az angol Tiger Woods?

Az első után újabb prostituált jelentkezett a focista szeretőinek sorába, és tolonganak a stewardessek és szépségversenyzők, akiket állítólag fel akart szedni.

Januárban megszületik Tyson nyolcadik gyermeke

A szóvivő is megerősítette a hírt.

Mi történt Delhusa műsorával?

Azt pletykálják, hogy mégsem lesz Delhusa Gjonnak műsora az RTL Klubon. Ráadásul azt beszélik, hogy a Való Világ ütötte ki a társkereső műsort a nyeregből.

Benkő Dániel a konkurencián

Budapest ? A TV2-vel forgat az RTL Klub egyik arca, Benkő Dániel (63)!

Börtönben marad Lennon gyilkosa

New York ? Yoko Ono (77) ismét győzött! Az 1980 decemberében meggyilkolt John Lennon özvegye ismét elérte, hogy az ember, aki szerelmének életét kioltotta, rács mögött maradjon.

Kate Moss nyomdokaiban Bogi

LONDON?BAKTAKÉK ? Nyolc divatkollekció modelljeként dolgozott fotózásokon Bene Boglárka (18), a tavalyi prágai Elite Modell Look európai döntőjének legsikeresebb magyar modellje.

Dia: Visszatért az önbizalmam!

BUDAPEST ? Visszanyerte önbizalmát a Blikk szépe versenynek köszönhetően Schmidt Dia (23), tegnapi címlaplányunk.

Fegyverbe, Rihanna!

HONOLULU ?  Mindenkit meglepett Rihanna (22), aki egy igencsak furcsa tetoválással jelent meg a nyilvánosság előtt.

Nacsa csúnyán leszólta Farkasházyt

BUDAPEST ? Keményen kritizálta Farkasházy Tivadart Nacsa Olivér (30). A parodista ugyanis a ma esti Fábry-show-ban a Heti hetes sztárjának bőrébe bújt.

Hegyi Barbara levetkőzik?

Hegyi Barbara és hat nő fog meztelenkedni egyszerre a színpadon egy most készülő darabban!

Klausmann Viktor pszichológushoz jár

Nemrég kiteregette a szennyest Klausmann Viktor felesége. A nő azt állította, férje megcsalta, sőt az egyik szeretője épp a legjobb barátnője volt.

Kiszel Tünde megmutatja

Kiszel Tündéről mindenki tudja, hogy imádja a különleges fehérneműket és azokat gyűjti is. A kollekcióját eddig csak kevesen láthatták, ám most bárki megnézheti a különlegességeket.

Klausmann Viktor beteges csajozó?

BUDAPEST ?  Pszichológus kezeli Klausmann Viktort (44) szenvedélye, a csajozás miatt. Minden jel arra mutat, hogy a műsorvezető egyelőre képtelen a hűségre, viszont mindent megtesz azért, hogy olyan férj legyen, akire egy feleségnek szüksége van.

Zsófi nem húzza az időt

Szabó Zsófi, az Édesnégyes sztárja úgy érzi, a műsor hatalmas lehetőség számára. Mivel két éve nincs kapcsolata, udvarlóit komolyan veszi és őszintén reméli, megtalálja az igazit.

Kamerák előtt könnyezett Eszenyi Enikő

A könnyekig meghatotta Eszenyi Enikőt a világtalan Szabó Andris produkciója a Megasztár középdöntőjében.

Íme Rákóczi Feri kisfia

Először mutatta meg kisfiát Rákóczi Feri. A rádiós műsorvezető második gyermeke most négy hónapos.

Britney Spearst beperelte volt testőre

A TMZ értesülései szerint az énekesnőt beperelte az a volt testőr, aki korábban azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta.

Will Smith lánya énekesnői babérokra tör

A színész 9 éves lányának, Willow Smithnek Whip My Hair című száma felkerült az internetre, és úgy tűnik, hogy mindenkinek tetszik.

Heidi Montag gondos masszázzsal tartja karban melleit

Az éppen mellkisebbítésre vágyó híresség Twitter-oldalán számolt be arról, hogy masszázzsal tartja karban megnövelt keblét.

Jamie Lee Curtis büszke arra, hogy immár tíz éve tiszta

A színésznő élete legnagyobb teljesítményének ítéli meg azt, hogy sikerült megszabadulnia gyógyszerfüggőségétől.

Lady Gaga leállította verekedő rajongóit

Az énekesnő washingtoni fellépésén verekedés tört ki a közönség soraiban, és a balhéra Lady Gaga is felfigyelt.

Edina bejutott a Parlamentbe

Díjat kapott Gombos Edina (33). A műsorvezető államtitkárok és cégvezetők előtt vehette át a Parlamentben a Magyar Termék Nagydíját, amit annak a bababarát festéknek a reklámarcaként kapott, amelyikkel kislánya, Miranda szobáját is kifestet

Ő Metzker Viki szerelme

BUDAPEST ? Több év inkognitó után végre sikerült lencsevégre kapni Metzker Viki (23) pasiját, a dj.-ként dolgozó Attilát.

Szabó Zsófi leszbi kalandja

BUDAPEST ?  Leszbikus kalandba keveredett Szabó Zsó?  (21), amit bátran vállal is. A ?atal színésznő egy lánytól kapta élete első csókját, amire a TV2 Édesnégyes című produkciójának kamerái előtt derült fény, padlóra küldve ezzel a kegyeiért harcoló cs

Gyerekeivel villamosozott Görög Zita

BUDAPEST ? KRESZ-vizsgájára készül Görög Zita (31), akinek eddig sosem jutott ideje arra, hogy megszerezze vezetői engedélyét. Éppen ezért kaphatta lencsevégre olvasó-riporterünk is a 4-es, 6-os villamos vonalán közlekedő egyik Combinón két csemetéjéve

Sándor Orsi kihasználja, amíg fiatal

BUDAPEST ? Átlátszó fehérneműben pózol, mégsem szeretne a szexről beszélgetni a CKM e havi címlaplánya, Sándor Orsi, aki a TV2 egyik betelefonálós játékát vezeti. A műsorvezető modellként kezdte, és amíg igény van rá, szeretné magát különféle magazinok

Velencei palotát kap jegyesétől Naomi Campbell

Vlagyiszlav Doronyin orosz milliárdos velencei palotát vásárol menyasszonyának, a szupermodell Naomi Campbellnek.

Megmutatta gömbölyödő pocakját az énekesnő

Lily Allen botrányhős énekesnő végre megmutatta egyre gömbölyödő pocakját édesanyja filmjének londoni premierjen.

Nőügyeit magyarázza Klausmann Viktor

Élő adásban válaszolt felesége vádjaira Klausmann Viktor. A műsorvezető a Reggeli adásában elismerte, terápiára jár, hogy kiderítse: mi vonzza más nőkhöz.

Fusio Group/ Soul Food 2010

A Kétszeres Arany Dobverő, Fonogram, Artisjus és Emerton díjas Szendőfi Péter több mint 10 évre visszatekintő FusioGroup elnevezésű zenekara újabb lemezét jelentette meg a Tom-Tom Records gondozásában!

Mai nap

2010/09/10 7:54:22 Nikolett, Hunor, Miklós napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com